Negyedszázada foglalkozik az atomenergia kommunikációjával

2021.04.16. 12:10
A katedrától igen, az oktatástól egyáltalán nem távolodott el Mittler István annak ellenére, hogy pedagógus hivatását az atomenergia kommunikációjára cserélte. Amellett, hogy több mint negyedszázada dolgozik az atomerőmű társadalmi elfogadtatásán, az ESZI-t fenntartó alapítvány elnöke is.

Paks, az atomenergia és az ESZI (Energetikai Technikum és Kollégium) ez a hármas határozza meg Mittler István mindennapjait a munkában. A Paks II. Atomerőmű Zrt. kommunikációs igazgatója, a társaság igazgatóságának tagja, aki tanári diplomával is rendelkezik, a katedrának hamar búcsút mondott és elkötelezte magát az atomenergia mellett. A Paksi Atomerőműben 18 évet töltött, ebből tízet kommunikációs vezetőként. Azt, hogy teher alatt nő a pálma, hamar megtapasztalta. Nehéz időszakban vette át a stafétát, néhány hónappal a 2003-ban bekövetkezett üzemzavar után. Kommunikációs szempontból ez rendkívül nagy kihívás, és komoly, összetett, de sikeresen megoldott feladat volt. Az atomenergia népszerűsítésére számtalan kommunikációs kampányt hívott életre, ezek közül kiemelkedik az Atomenergetikai Múzeum létrehozása. Hasonló mérföldkő volt egy mozgó, az információt házhoz szállító kiállítás útnak indítása, amelyet 2018-ban nemzetközi zsűri is elismert. De ez már életének egy másik szakaszához tartozik, hiszen 2013-ban a működő atomerőmű társadalmi elfogadtatásáért végzett munkát felváltotta az épülő atomerőmű kommunikációs feladatainak irányítása. István elárulta, hogy sikerült a Paks I.-nél, majd a Paks II.-nél is kiváló csapatot kovácsolnia. Számos fiatal mellett sokat tapasztalt, agilis szakemberek erősítik a Paks II. Zrt. Kommunikációs Igazgatóságának csapatát. Folyamatosan bővülő eszköztárral és nagy elánnal dolgoznak az új atomerőművi blokkok társadalmi elfogadottságának erősítésén. Az egyik ilyen eszköz a már említett tájékoztató jármű. 

– Már több mint 400 ezren látták a kamion interaktív tárlatát. Bízunk benne, hogy a pandémia után rövidesen ismét járhatja az ország településeit és rendezvényeit– fogalmazott. 


– Kollégáimmal folyamatosan újabb és újabb ötleteket dolgozunk ki, amelyek célja minden esetben az, hogy az emberekkel megismertessük a hazai energiahelyzetet, az atomenergiát és a Paks II. projektet, amely évtizedeken át lesz a tiszta energia forrása. Azt is tervezgetjük már, hogyan illeszkedjen majd az új több funkciós atomenergetikai látógatóközpont a város szövetébe, milyen tartalmak legyenek ott elérhetőek. Munkánk során aktívan együttműködünk a többi nukleáris céggel, kiemelten a Paksi Atomerőművel – mondta. 

A társadalmi elfogadottság növelése érdekében sokféle kommunikációs csatornán keresztül szólnak a lakossághoz. Az egyik legnagyobb projektet 2015-ben valósították meg. A környezetvédelmi engedélyezési eljárás keretében 41 hazai településen és hét európai országban tartottak tájékoztatót. Az eljárást az ENSZ Espooi Egyezmény titkársága követendő példának és jó gyakorlatnak („best practice”) minősítette. 

2019-ben létrehozták a Paks II. Zrt. egyedi tervezésű standját, 2020-ban útjára indult a társaság saját lapja, a negyedévente megjelenő Atomszféra, amely elérhető a társaság megújult honlapján is. A paks2.hu oldal a pandémia miatt kiemelt szerephez jutott a kommunikációban, akárcsak a többi online felület.


– Atomenergiával és annak kommunikációjával foglalkozni megtisztelő és nagyon komoly feladat. Egy kommunikációs szakember számára az egyik legjobb érzés, ha látja, hogy az elvégzett munka, a sok ezer elmondott szó célba ér. Egy új, aktívabb szakaszba ér most a beruházás. A mi feladatunk, hogy a társaság kommunikációját ehhez igazítsuk és proaktívan adjunk hírt az évszázad legnagyobb hazai beruházásról - összegezte.

Mittler István Pakson született, a József Attila Tudományegyetemen tanári, környezetvédő és közgazdász diplomát szerzett. Pályafutását középiskolai tanárként kezdte, 1995-ben a Paksi Atomerőmű tájékoztatási munkatársa, majd szóvivője, kommunikációs vezetője lett. Tevékenységét 2007-ben a Magyar Szakújságírók különdíjával, majd egy évvel később a Magyar Szóvivők Egyesületének különdíjával ismerte el a szakma. 2013-tól vesz részt a Paks II. projektben, kommunikációs igazgató, az Igazgatóság tagja. Az Energetikai Technikum és Kollégium Intézményfenntartó és Működtető Alapítvány kuratóriumának elnöke, a Paksi Sportegyesület elnökségi tagja, a Közép-Duna Menti Fejlesztési Tanács Felügyelő Bizottságának tagja.