Ők mindannyian a Paks II.-projektben dolgoznak. Vargabetűvel érkezett Kunmadarasról Paksra dr. Dombóvári Péter. A gimnáziumot még a környéken – egészen pontosan Törökszentmiklóson – végezte, az egyetemet viszont már Veszprémben. Környezetmérnöki és minőségbiztosítási mesterdiplomája van, utóbbit a PhD-fokozattal párhuzamosan szerezte meg. Esztergomban már biztos ajánlat várta, amikor egy másik a Paksi Atomerőműbe hívta. A sugárvédelem terén végigjárta a ranglétrát az ott töltött tíz év alatt. Nagyon jól érezte magát, mégis átigazolt a Paks II. csapatába, mert az alkotás, a létesítés lehetősége nagyon csábította. – Atomerőmű-építésben részt venni nem mindenkinek adatik meg – indokolta döntését. 2012 nyarán az új blokkok létesítésére létrehozott cégnél jó légkör, összetartó csapat fogadta.

Nemcsak kiváló munkalehetőséget talált Paks II.-nél, hanem társat is. Dórával, aki pszichológusként végzett az ELTE-n, s humánbiztonsággal foglalkozik, immár egy remek fiúcska, az öt és féléves Ákos büszke szülei.

Egyetértenek abban, hogy Paks a kisvárosi nyugalom mellett rendkívül sok lehetőséget kínál. Dóra egyébként itt is nőtt fel. Egyetem után önkéntesként dolgozott a családsegítő szolgálatnál, ahol emberi és szakmai szempontból is pozitív élmények érték, de nagyon örült a lehetőségnek, hogy egy kiszámítható, biztos megélhetést nyújtó cégnél helyezkedhet el. – Hálás vagyok, hogy ilyen stabil, biztos hátteret adó munkahelyem van – árulta el. Mint felidézte, komoly kihívást jelentett, hogy járatlan utakon kellett haladni, hiszen szinte indulásától a projektben dolgozik, de a nehézségekért kárpótolta a családias, közvetlen légkör. Mivel már nem egy irodaházban dolgoznak Petivel, a hétköznapokban szinte fel se tűnik, hogy ugyanaz a cég a munkáltatójuk. A véleményük azonban megegyezik abban, hogy Paks II. kiváló lehetőség.

Szakmai szempontból éppen ennek okán a vágyuk csak annyi, hogy ugyanilyen körülmények között folytathassák a munkájukat. Egyébként pedig a céljuk – ahogy Peti összefoglalta –, hogy fiukból gondolkodó, környezetére érzékeny, empatikus embert neveljenek, aki ugyanolyan jól érzi magát a világban, mint szülei.

Poór-Mayer, illetve akkor még Mayer Katalin Tolnán nőtt fel, így elég sokat hallott az atomerőműről mint munkalehetőségről is. Miután kézhez vette a Budapesti Gazdasági Főiskolán szerzett szállítmányozás-logisztika szakirányú diplomáját, a figyelme Paks felé irányult. Bár eltelt pár év, mire lehetősége adódott itt elhelyezkedni, örül, hogy az elsők között került kapcsolatba az új atomerőmű létesítésének előkészítésével még a Lévai-projekt keretében. Nem titkolja: büszke arra, hogy egyjegyű a törzsszáma. Szívesen emlékszik vissza a kezdetekre, pedig nagyon kemény munka volt. A nemzetközi szerződések előkészítésének időszakában heteken át olyan sokáig dolgoztak, hogy az utolsó tolnai buszt sem érte el. Segítőkész kollégája, aki esténként hazafuvarozta, ma már a férje, akivel Cseresznyésben telepedtek le, és egy tüneményes kislány boldog szülei.

Amíg Emma a kiságyában kisebb-nagyobb sikerrel próbálkozik felállni, szülei örömmel mesélnek életükről és munkájukról. Poór József, azaz Dodi a paksi lakótelepen nőtt fel, majd az Óbudai Egyetemen gazdálkodási mérnökként diplomázott. Akkor és később a munka miatt is belekóstolt a fővárosi létbe. Kipróbálta és jól is érezte magát tanárként, sőt a kalandvágytól hajtva elvégzett egy stewardképzőt is, de felülkerekedett benne a lokálpatrióta, hazavágyott, s a helyét – ahogy mondja – a Paks II.-projektben találta meg, amelyhez 2013-ban a munka ünnepén csatlakozott.

Cseresznyésben építgetik-szépítgetik otthonukat, ahol megvannak a feltételek ahhoz, hogy Dodi home office-ban is végezze felelősségteljes munkáját. Katit most anyai teendői kötik le, de – mint elárulta – nagyon várja azt az időt, amikor a csapat újra együtt lesz az Erőmű-beruházási Központban.

Csuti Karina is az elsők között kapcsolódott be még a Lévai-projektbe, az atomerőmű-bővítés előkészítési folyamatába. A társaság első munkatársai között volt Vörös Csaba is, akivel mára már egy családot alkotnak. Karina irodavezetői végzettségét és tapasztalatait a Program Igazgatóságon kamatoztatta, sokáig több szervezeti egységnek is besegítve, jelenleg pedig egyéves kisfiukkal otthon van. Csaba szakterületvezetőként dolgozik a Műszaki Igazgatóságon, tekintettel a járványhelyzetre, otthonról.

Karina németkéri lány, Csaba Madocsán nőtt fel, így mindkettejük számára egyértelmű volt, hogy Paks környékén, kertes házban telepednek le és alapítanak családot. – Egy ideig Pakson laktunk, de véglegesen Németkéren telepedtünk le, és nagyon szeretünk itt élni.

A létesítési engedély megszerzése és a kiviteli tervezés előkészítése kapcsán nagyon sok a feladat, Csabi szinte folyamatosan online tárgyal, ezért is fontos, hogy minél kevésbé zavarjuk a munkában – mondja Karina.

Nemcsak a nagy házat, de annak udvarát is kihasználják: szeretnek kertészkedni, és emellett két befogadott eb is élvezi a tágas udvar adta lehetőségeket, akikkel időnként túrázni is mennek. Németkért a nyugodt környezet mellett más okból is nagyon szeretik: itt él Karina édesanyja, aki rengeteget segít az unokája körüli teendőkben. Csabi édesapja és testvérei Madocsán élnek, így velük a távolság és a járványhelyzet miatt sajnos keveset tudnak mostanában személyesen találkozni. Mindannyian úgy gondolják, a kezdeti időszak legendás csapatot kovácsolt a Paks II.-projektben együtt dolgozókból. A munkakapcsolatokból számos barátság szövődött, többek között Kati és Karina között is. A véletlen pedig úgy hozta, hogy majdnem egy napon születtek gyermekeik, így a kórházban közös szobába is kerültek. A jó viszonyt máig ápolják: most már édesanyákként napi szinten tartják egymással a kapcsolatot, és – ha ritkán is tehetik, de – szívesen töltik együtt szabadidejüket.